Elhanyagoltam az írást. A munka sem engedte és döntést kellett hozni arról is, hogy inkább megélem, vagy megírom a dolgokat. Sok nagy élmény és emlék áll sorban hogy papírra kerüljön.
A mai jegyzet azonban friss és egy új kezdetről szól. Útban vagyok Tanzánia felé.
A mai jegyzet azonban friss és egy új kezdetről szól. Útban vagyok Tanzánia felé.
Felszállt velem a kis gép és éppen elmaradt mögöttem Budapest. A Margit sziget fölött délnek fordultunk és szememmel megkerestem az ismerős helyeket: először a Szabadság hegy oldalában a szüleim házát, ahol Anyukám gondol Rám és biztos nem érti, hogy miért is nem maradok nyugton a fenekemen, talán még magát is hibáztatja amiért nem tett volna valamit megfelelően, így űzve engem messzire. Aztán nézem a vároldalt, a régi lakást, amit februárban elhagytam és az újat, ahová az elmúlt hónapban átköltöztettem a holmimat, magyarországi életem tárgyi kísérőit. Sajnos már elhagytuk magunk alatt az evezősklubbot, de itt kezdődik a Csepel sziget, aminek két oldalán a Budapest-Baja és a Tass-Mec regatta emlékeit viszi a folyó. A sziget elválasztja északon a két ágat, de a találkozáskor mindkettő másról tud mesélni. Ezt már csak sejtem, dél felé megszaporodnak a felhők, majd összefüggő függönnyé válnak és eltakarják azt ami következik. Az ismeretlen felé tartunk. Elindultunk a télből a nyár felé.
Milyen más ez az út, mint amikor februárban még Székelyföldre tartottam! Akkor csak mögöttem maradtak dolgok, most annyi minden utazik velem. Új és régi, megerősödött barátságok, rokoni kapcsolatok, számtalan tanulság. Tisztítótűz ez az időszak.
Ideje volt már a továbbindulásnak. Túl sokáig voltam Budapesten. Júniusban úgy húztam rövidnadrágot, hogy azt gondoltam: Másfél évig biztos nem kell hosszúra cserélnem. Ha szeptember közepén eljövök Erdélyből, akkor 2-4 héten belül továbbmehetek Pestről Tanzániába. Úgy érkeztem haza, hogy egyenesen fogorvoshoz mentem kioperáltatni a bölcsesséfogamat, ami aztán 4 hétig gyógyult. Lakást cseréltem. Eladtam az autómat, ami már több mint tíz éve megvolt és végigdolgozta az elmúlt hónapokat, olykor rajtam kívül 7-8 gyereket szállítva és megjárta velem a Fekete tengert. Elutaztam Londonba, hogy megbeszéljük mik lesznek a tanzániai feladatok. Segítettem egy erdélyi jóbarátnak egzisztenciát teremteni Budapesten. Szerencsés voltam mert Budapesten tudtam lenni az evezősklub évadzáróján és Anyukám műtétjén. Az idő ezalatt szaladt és több mint egy hónappal tovább maradtam mint terveztem. Hamar hosszú lett a rövidnadrágból, a pólóra előbb pulóver majd melegebb kabát került. Még a sörözések száma is csökkent a teázások rovására, ami már igazán a tél közeledtét jelzi. Végül mégis elérkezett az indulás napja. Ha már a tervek módosulásánál tartunk, akkor az is ide tartozik, hogy eredetileg egy hátizsákkal terveztem utazni. Azt hiszem bele is fért volna minden szükséges, a végén azonban, - főleg Anyukám lelkes csomagolásának köszönhetően - nem sikerült alámenni az egy táska egy hátizsák „feltétlenül szükséges” utipoggyásznak. Lehet, hogy a végén neki lesz igaza és tényleg hasznát veszem azoknak a holmiknak. Mindenesetre még ezzel a fél évre szánt csomaggal sem közelítem messziről sem a Craig Keane előtt, a marosvásárhelyi reptéren tornyosuló kofferhegyet, amit komolyan nem gondoltam, hogy kis VW Golfomba, a pasival együtt bele tudok gyömöszölni.
Milyen más ez az út, mint amikor februárban még Székelyföldre tartottam! Akkor csak mögöttem maradtak dolgok, most annyi minden utazik velem. Új és régi, megerősödött barátságok, rokoni kapcsolatok, számtalan tanulság. Tisztítótűz ez az időszak.
Ideje volt már a továbbindulásnak. Túl sokáig voltam Budapesten. Júniusban úgy húztam rövidnadrágot, hogy azt gondoltam: Másfél évig biztos nem kell hosszúra cserélnem. Ha szeptember közepén eljövök Erdélyből, akkor 2-4 héten belül továbbmehetek Pestről Tanzániába. Úgy érkeztem haza, hogy egyenesen fogorvoshoz mentem kioperáltatni a bölcsesséfogamat, ami aztán 4 hétig gyógyult. Lakást cseréltem. Eladtam az autómat, ami már több mint tíz éve megvolt és végigdolgozta az elmúlt hónapokat, olykor rajtam kívül 7-8 gyereket szállítva és megjárta velem a Fekete tengert. Elutaztam Londonba, hogy megbeszéljük mik lesznek a tanzániai feladatok. Segítettem egy erdélyi jóbarátnak egzisztenciát teremteni Budapesten. Szerencsés voltam mert Budapesten tudtam lenni az evezősklub évadzáróján és Anyukám műtétjén. Az idő ezalatt szaladt és több mint egy hónappal tovább maradtam mint terveztem. Hamar hosszú lett a rövidnadrágból, a pólóra előbb pulóver majd melegebb kabát került. Még a sörözések száma is csökkent a teázások rovására, ami már igazán a tél közeledtét jelzi. Végül mégis elérkezett az indulás napja. Ha már a tervek módosulásánál tartunk, akkor az is ide tartozik, hogy eredetileg egy hátizsákkal terveztem utazni. Azt hiszem bele is fért volna minden szükséges, a végén azonban, - főleg Anyukám lelkes csomagolásának köszönhetően - nem sikerült alámenni az egy táska egy hátizsák „feltétlenül szükséges” utipoggyásznak. Lehet, hogy a végén neki lesz igaza és tényleg hasznát veszem azoknak a holmiknak. Mindenesetre még ezzel a fél évre szánt csomaggal sem közelítem messziről sem a Craig Keane előtt, a marosvásárhelyi reptéren tornyosuló kofferhegyet, amit komolyan nem gondoltam, hogy kis VW Golfomba, a pasival együtt bele tudok gyömöszölni.
Mennyi emlék, mennyi új ismeretség, mennyi élmény! És újabbak jönnek. Akár csak most, ha átnézek a szomszéd székre. Az egyik stewardess épp befejezte a kézimunkáját. A többiek segítenek neki levágni az eldolgozott szálat. Nem megy a műanyag catering-késsel, hát nem előkapja valamelyik az öngyújtót és elégeti! :) Óriási! Afrikába megyek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése