2011. július 31., vasárnap

Önkéntesáradat II. - ...és mennek


Sok szép és klassz dolog van ebben az időszakban és ide kell sorolnom a szüleim látogatását is. Az érkezési napot „kiveszem” a kedvükért kvázi szabadságnak. A Corona expresszel jönnek, hálókocsiban és nagyon jó viszontlátni őket a csíki pályaudvaron. Ha kicsit kívülállóként is, valójában otthon vagyok ebben a városban. Mégis ha ők vannak Nálam vendégségben sokkal inkább otthonnak érzem bárhol is lakom.
Persze hogy ők is a kollégiumban szállnak. Rábeszéltem Istvánt, hogy költözzünk a gyengébb szobába és így az övék a fürdőszobás, tévés, szőnyeges. Mami azonnal letöri az ablakra szerelt rolót, ami túlélt velem öt hónapot, de közben meg kitakarítja a közös konyhát és hasonló furcsa dolgokat művel. Neki a szabadság sem láblógatásról szól. Reggelire a Korona étterembe hívom meg őket, utána pihenős napot tartunk. Ebbe belefér egy strandolás Zsögödön. A sárosan sárga szénsavas víz nekem már egész megszokott, de Maminak egyértelműen a „nem semmi” kategória. Ha ebben úszol, buborékok csiklandozzák a hasad úszás közben és egy idő után kifejezetten csípi a bőrt. Pláne a „román jacuzzi”, amit egy nagynyomású 5colos kommunális vízvezetékcső végén lehet élvezni. Csakhogy ezen a csövön szénsavas ásványvíz ömlik sugárban a medencébe.
Este a lemenő napban aztán megmászatom az öreg Golffal a Somlyót és felfuvarozom őket.
 
Másnap a nagy összeomlás napja. Az előzményt már részben elmeséltem. Az önkéntesek kicsit pályát tévesztettek és a hangsúly átkerült a munka helyett a partira. Közben pedig nem vették tudomásul, hogy nem azért vannak itt, hogy megváltsák a világot és évtizedek alatt kialakult viszonyokat és technikákat robbantsanak fel 2-3 hét alatt, árva gyerekek érzékeny lelkivilágát háborgassák, hanem hogy segítsenek a nevelőknek és felejthetetlen programot csináljanak a gyerekeknek. Még a héten beavattam őket, hogy képzelnék én egy napi programot, ha van kedvük csinálják meg. A gyerekeket a mese és az izgalom mozgatja meg és ezek segítségével lehet értelmes dolgokra rávenni őket, amikből tanulnak. Én csinálnék egy másfél napos programot, ami legyen egy kincsvadászat. Az első nap délutánján kincses térképet találnak. Két csapat felkészül a másnapi kincsvadszatra. Zászlót csinálnak, kitalálják, hogy mire van szükségük egy napos túrához (víz, esőkabát, szendvics stb). Másnap pedig Tusnádfürdő körül különböző feladatokat megoldva eljutnak a kincshez, de a feladatok olyanok, hogy van ahol a legkisebbeknek van előnyük, van ahol a lányoknak és így tovább. Tetszett is nekik az ötlet és Dan és Jamie lettek a programfelelősök. 
A péntek arról szólt volna, hogy lemegyek Tusnádra megnézni, minden rendben megy-e, elindítani a napot és utána a szüleimmel átmegyek Keresztúrra lezárni a tábort és megünnepelni, hogy jól sikerült.
Ehhez képest két sms-t kaptam Tusnádra menet. Az egyik azt mondta, hogy menjek azonnal Tusnádra mert gondok vannak, a másik pedig hogy Craig Szentsimonban vár, mert durva dolgok történtek este.
Először Szentsimont választottam, mint egyszerűbbnek tűnő esetet. Két összepakolt önkéntest találtam ott. Előző éjszaka úgy tűnik a többiek erősen ittasan mentek haza és inzultálták Carolt és Craig-et. Carolnak már megvolt a jegye reggel hazafelé. Craig csak másik szállást akart.
Miután egyiküket sem sikerült meggyőznöm, Carolnak megígértem, hogy visszafelé felveszem, Craig-et felpakoltam hihetetlen mennyiségű holmijával és Tusnád felé vettük az irányt. 
 
A Tusnádfürdői helyzet bizonyult aztán rosszabbnak. Mint kiderült az önkéntesek túlzásba estek a programszervezéssel és olyan útvonalat állítottak össze, amit a nevelők nem tudtak vállalni, ugyanakkor viszont az önkéntesek nem voltak hajlandóak vállalni a felelősséget a gyerekekért. Kiteljesedett a már korábban megromlott rossz viszony az önkéntesek és a nevelők között. Azt gondolom, hogy ha valaki gyerekekkel foglalkozik, akkor papír nélkül is elég felelősségteljesnek kell lennie ahhoz, hogy kiskorúakért vállalja a felelősséget, akkor pedig akár papírt is írhat alá. Keserves közvetítési próbálkozások után, miután az önkéntesek jottányit sem engedtek pozíciójukból, hiszterikus körülmények között távoztak, síró gyerekeket hagyva hátra. Dan kirohant az udvarból, térdre rogyott és zokogni kezdett, a többiek is bőgtek. Voltak akik a nevelőket vígasztalták, hogy nekik a többiekkel kell tartaniuk. Úgy éreztem magam mint valami bolondokházában. Nekem is kellett venni egy mély lélegzetet mielőtt kitalálom, mit lehet egy teljes összeomlásból megmenteni.
Ez alatt a lélegzetvétel alatt elhelyeztem Craig-et egy szállodában, aztán lekísértem az otthonba, kicsit helyreállítva a reputációt a nevelők és gyerekek felé, tagadva az önkéntesek egyformák képet. Majd megkerestem a többieket és három önkéntest kirúgtam a programból. Ők csinálták az előző napi részeges cirkuszt és ők voltak a hangadói az otthonban zajló eseményeknek is. Pár nap múlva mentek volna haza, épp nálam volt a vonatjegyük, amit előző nap vettem nekik, de így már délután felültettem őket a vonatra. Kifizettem a jegyváltoztatás árát, a taxit, hogy elérjék még az indulást és megmondtam nekik, hogy mit tartok elfogadhatatlannak és hol értették félre a feladatukat. Sajnáltam őket, mert jól bántak a gyerekekkel, de amióta Imogen elment, elkapta őket valmilyen csordaszellem. Másik két lánnyal komolyan elbeszélgettem és kaptak egy második lehetőséget, amivel végül megfelelően is éltek. A maradék 4 önkéntes tehát, Craiggel együtt visszatért a gyerekekhez és nem volt velük több gond a továbbiakban. Közben leszerveztem Carol hazaútját. Megkértem Ernőt, hogy vigye el a reptérre, mert nekem muszáj volt Keresztúrra mennem. Én szedtem fel őt Szentsimonban és Csíkban átadtam a holmijával együtt Ernőnek. Másnapra a maradék önkéntesek szabadságot kaptak és nagyon jó napot töltötek Brassóban, hogy a sok cirkusz után megújulva folytassák a tábort. Mi pedig még pénteken – a tervezett délelőttel szemben késő délután – átmentünk Keresztúrra. 
 
Én megaludtam a gyerekotthonban ahogy szoktam, a Durhami önkéntessekkel együtt, Mamiéknak pedig a parókia vendégházában béreltem szobát, a jó kis Biankában pedig megvacsoráztunk. A hely mostanra teljesen kikupálódott. Felismerhetetlen a négy héttel korábbi, tűzvész utáni állapot. Kíváló helyet varázsolt belőle Saláta gazda. Még a csíki események lecsengéseként kaptam hírt Szentsimonból, hogy Carol búcsúzóul és bosszúból kávétablettákat és fogpiszkálókat tett a többiek holmijába. Pont ilyesmit vár az ember egy ötven év körüli felnőtt nőtől.
Az előző nap katasztrófája után a szombat épp az ellenkező végletet hozta. Egy klassz, táborban töltött délelőtt után (amíg Mamiék Segesvárra látogattak), az angolok délután visszaadták a táborból visszatérő gyerekeknek a szívvel felújított Virág utcai otthont. Sokat dolgoztak vele, amíg kitalálták, hogy ki mit szeret, milyen legyen és aztán úgy festették ki, hogy mindenki örüljön annak amit kapott. Piri szobájában egy embernagyságú táncos lány árnya van a falon, a srácok focis festést kaptak, a lányok lila virágokat. Ferike delfinjei se maradtak el. Évike fekete szobája nem valósult meg, de tuti ezt is szeretni fogja. 
 
A legjobb, a bejárati folyósó, ahol egész állatsereglet fogadja a gyerekeket. Ez egy igazán rendes csapat volt és csak remélni tudom, hogy a „tisztítás” után a csíkiak is rendben lesznek.
A gyerekek a „házfelvarrás” szereplőinek érzik magukat, ahogy megjönnek. Sokat kaptak az angoloktól, akik tényleg azért jöttek, hogy nekik adjanak szeretet, élményeket és az ő körülményeiken javítsanak. Borzasztó hálásak is érte. Lelkendezve fedezik fel a házat. És a délutánba mégis ugyanúgy belekeveredik a szomorúság és a sírás, mert este elutaznak az angolok. Vásárhelyről megy a gépük, ahova egy hónappal ezelőtt még sok-sok tapasztalattal szegényebben, de nagy tenniakarással felvértezve érkeztek. Sokkal felnőttebbek mint mikor jöttek, egy kicsit kibújtak a búra alól, ahol nevelkedtek.
Amint az ünnepi események lezajlottak és biztos vagyok benne, hogy rendben lesz a visszaútjuk ismét felkerekedek, vissza Csíkba, mert a történetek nem engedik, hogy hosszabban távolmaradjak. Juli is jön velünk, hiszen vége a Keresztúri tábornak. Másnap Mamiékkal még ellátogatunk a Gyimesbe. Megnézzük, amit meg kell és meg lehet. Hidegségen micset eszünk. Aztán felteszem Julit az Orangewaysre. Rákövetkező nap pedig a szüleim is vonatra szállnak. Egy hónap múlva látom őket, megyek haza, de addig még rengeteg dolog történik. Legelőszöris új erővel folytatódik a tábor Tusnádfürdőn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése